INTEGRÁL MASSZÁZS

 

 

Néha érdemes kisebb-nagyobb lélezetvételű visszatekintést, összegzést, ránézést tenni az életünkre, az élet különböző területeire. 

 

A személyes most az örök kétkedőtől indul, aki azt mondja bennem, hogy minek gürizel, úgysem változol, megmaradsz középszerű masszőrnek és pont.

 

Bár valós bizonyítékot nem tud mutatni a kétkedő részem, az érzés mégis validnak tűnik. 

 

És ha itt meg is ragadnék, akkor a változatlanság érzetében élhetnék tovább.

 

Szerencsére az örök kétkedő mellett él bennem az örök kíváncsi is. Plusz a kétkedő konstruktív változata, aki megkérdőjelezi a kétkedő kizárólagos igazsagát.

 

Így áll össze egy teljesebb valóság, amiben a részek és végletek összeéinthetővé válnak és jobb esetben belső harmóniává érnek. 

 

Visszakanyarodok az eredeti témához, a visszatekintés értékéhez.

 

20+ éve dolgozom masszőrként és gyakran felteszik a kérdést, hogy milyen masszázst csinálok.

 

Ezt nem is olyan könnyű megválaszolni. Legtöbbször azt válaszolom, hogy a tanult technikák és a bennem kialakult fogások keverednek a kezelés során, amitől ez olyan 'Misis' lesz. (Bár a 'Misis'-t a belső kritikus sosem engedte kimondani, mert az nagyképű lenne.)

 

Ahogy visszanézek az elmúlt 20 éves szakmai utamra két fontos, párhuzamos vonal érdemes megemlítésre.

 

Az önismereti és a párkapcsolat-család szál. Ebben az írásban az önismereti szál látható inkább. (Azt gondolom, hogy amikor visszatekintést, összegzést, önvizsgálatot tartunk, akkor az önismeret , a párkapcsolat, család, munka a fő életterületek, amiket mindenképpen fontos megnézni.)

 

Ha idáig elolvastad és még nem vesztetted el az érdeklődésed, akkor már nincs messze, hogy összeálljon a kép, hogy mit is szeretnék feltárni. 

 

Egy korábbi bejegyzésem, a 'Mitől integrál masszázs?' című azért készült, mert az imposztor részem (a kétkedővel karöltve) hajlamos leminősíteni a munkám, tehetségem, hozzáértésem és fejlődésem.

 

A bejegyzés írása is egy integrációs folyamat volt, amiben oldódtak a visszatartó, destruktív narratívák, miközben megfogalmazódott és betöltődött mindaz az érték, ami a két évtized alatt érlelődött, kialakult a munkám során.

 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt érezzük, hogy nem változunk. Hogy egy helyben topogunk és kêptelenek vagyunk a változásra.

 

Az érzés valóságossá teszi azt, amit gondolunk, hiszünk. És nem csak azokról a gondolatokról beszélek, aminek tudatában vagyunk, hanem azokról, amik alapértelmezetten vannak bennünk. Ami a szüleinktől, környezetünktől, társadalomtól ívódott belénk.

A gondolat önmagában csak betűk egymás után. Azért válik valósagossá, amikor elhiszem, mert érzések társulnak hozzá.

 

Amikor felmerül bennem, hogy nem változok, nem fejlődök, akkor megjelennek érzések, érzelmek a testemben. Ezek jellemzően összehúzó, merev, nehéz érzetek.

 

Azért tud olyan erős lenni ez az érzés, mert azonosultunk olyan gondolatokkal, hiedelmekkel, mint a/az:

'Én (már csak) ilyen vagyok.'

'Képtelen vagyok megváltozni.'

'Ez a sorsom.'

 

És gyakori, hogy nem látjuk reálisan (ezért érzéssé, megéléssé sem tud válni) önmagunkat, a változásunkat, fejlődésünket.

 

Ez az, amiért érdemes megállni és ránézni kívülről. Akár külső segítséggel, akár belső perspektívaváltással.

 

A belső megélés állandósága, az azonosságot fenntartó gondolatok, az ismerős érzések egyfajta biztonságot adnak.

 

De ezért a biztonságért fizetnünk kell. Azzal, hogy beragadunk egy-egy identitásba.

 

Én például ezzel a biztonsággal a belső világomban maradnék középszerű masszőr. És lehet, hogy kívülről jönnének megerősítések, hogy jobb vagyok, több vagyok, értékesebb vagyok ennél

DE AMÍG

nem vizsgálom felül a korlátozó hiedelmeimet

ADDIG

maradok a régi identitásomban, egyszerű masszőr.

 

A rátekintés, a felülvizsgálat viszont elkezdi lazítani a régi énképet. És elkezdi beengedni a (gyakran már sokkal igazabb) megváltozott ént. 

 

Rendkívül felszabadító érzés, amikor a mentális börtönből kilépünk, kiengedjük magunkat.

 

Ez az, amiért a visszatekintést, összegzést, önvizsgálatot, önreflexiót érdemes időnként csinálni. A különbségtevő képességünk segíti észrevenni és értékelni azt, amivé változtunk.

 

(Abban biztosak lehetünk, hogy változunk. Maximum nem vettük észre.) 

 

És ebből a felszabadultságből mást, máshogyan és más érzésekkel tudunk tenni és megélni.

 

Amikor pedig a változáshoz tartozó érzés is megérkezik és tudatosulunk a változásunkra, akkor kezd halványulni és emlékké válni a múltbéli énünk.

 

A változás ekkor válik valósaggá, valós megéléssé.

 

Így lettem (20 év és egy néhány alapos önvizsgálat után) masszőrből integrál szemléletű masszőr.