POZITÍV MEGERÖSÍTÉS

 

Használsz pozitív megerősítéseket?

Az, hogy mit is jelent a pozitív megerősítés, abban lehetnek hasonlóságok és lényeges különbségek is. Mint mindennek az életben, ennek is számos árnyalata van. A saját tapasztalatom végletei között fokozatosan találom meg az árnyalatokat. Erről írok most.

Fiatal koromban nem használtam pozitív megerősítéseket, nem volt része a kultúránknak. A szülők, a nevelők, az edzők, a tanárok és úgy általában a felnőttek sem nagyon dicsértek vagy ismerték el az életkornak és egyéni ügyességnek megfelelő teljesítményt. Ez az egyik véglet.

A másik végletet jóval később láttam meg. Régen húztam a számat az amerikai filmekben látott, szinte infantilisan túlzó dicséretek láttán, amikor minden apróságért ünneplés járt. Aztán ezt idővel a valóságban is elkezdtem észrevenni.

Azt hiszem, hogy főként gyerekként, de még felnőttként is szükségünk van az egészséges megerősítésekre.

Nemrég az unokámmal sétáltam, ő hároméves és futóbiciklizett. A visszaúton elég meredek emelkedőn kellett feljönni. Megkérdeztem, hogy fel tud-e jönni a biciklin ülve, és hogy nehéz-e. Mindkettőre igennel válaszolt. Amikor felértünk, megdicsértem.

Megköszönte és mosolygott. És az az igazság, hogy ez végtelenül jó érzés volt nekem is.

Én nem emlékszem arra, hogy sok megerősítést, dicséretet vagy elismerést kaptam volna, leszámítva azt a néhány alkalmat, amely megmaradt bennem. De mondom, akkoriban ez nem igazán volt szokás.

A párommal gyakran nevetünk azon, amikor megkérdezzük egymástól — 28 év után is —, hogy: „Szeretsz?”

Azt gondolom, hogy ez részben a korábbi hiányok miatt is van. De az van, hogy 55 évesen is jól esik, amikor kimondja és amikor kimondom.

Miért fontos a pozitív megerősítés?

Ha hormonális oldalról nézzük, ilyenkor úgynevezett „örömhormonok” termelődnek. Például dopamin, szerotonin, endorfin és oxitocin.

Ezek a hormonok — rendszerezés nélkül említve — fokozhatják az örömérzetet, a stabilitást, a biztonságérzetet, a motivációt és a kötődést.

Ezek együtt alapozzák meg az érzelmi jóllétet, az érzelmi jóllét pedig támogatja a fizikai állapotunkat is.

Így jutunk el a hormonális folyamatoktól az érzelmi és fizikai állapotokig.

De mi számít valódi pozitív megerősítésnek?

Szerintem a lényeg itt is az, hogy kerüljük a végleteket.

Sem a teljes hiány, sem az agyonajnározás nem egészséges.

Pozitív megerősítést adhatunk másoknak és saját magunknak is.

Ha egy kicsit odafigyelünk, általában pontosan érezzük, hogy mi az a visszajelzés, ami valódi, hiteles és „odaillő”.

Fontos különbség, hogy a pozitív megerősítés nem egyenlő a pozitív gondolkodással. A gondolat fontos, de önmagában kevés.

Az érzelemmel átélt gondolatnak van igazán ereje.

Azt mondani, hogy „szeretlek”, „együttérzek” vagy „sajnálom” anélkül, hogy valóban éreznénk valamit, egyszerűen nem ugyanaz.

Önismereti körökben gyakran látni az úgynevezett körbegondolkodást, gondolati loop-okba való menekülést. Amikor mindent próbálunk megérteni és végiggondolni, de nem jutunk el az érzésekig.

Mert az érzések tudnak fájni.

Talán ezért választjuk sokszor inkább a gondolkodást. És ez legtöbbször nem tudatos döntés, hanem automatizmus.

Én is sokáig éltem így. Mérhetetlenül sokat agyaltam, mindenféle forgatókönyveket futtattam a fejemben. Nem azt mondom, hogy nem éreztem — nagyon is éreztem. De visszanézve azt látom, hogy az intellektualizálás gyakran válasz volt az intenzív érzelmekre.

Mivel nem ismertem az érzelmi árnyalatokat, ezért vagy túláradtak bennem az érzések, vagy teljesen elhatárolódtam tőlük.

Az érzelmi szabályozás talán éppen ezeknek az árnyalatoknak a felismeréséről szól.

Visszatérve a pozitív megerősítésekhez…

Amikor először mondtam ki magamnak pozitív megerősítéseket a tükörbe nézve, kinevettem magam. Semmit nem éreztem, és nem hittem el a kimondott szavakat.

Mégis csináltam egy ideig minden reggel.

És lassan megérkezett mögé az érzés.

Mert a pozitív megerősítés nem csak a kimondásról szól. Ha nincs befogadó rész bennünk, akkor kevés ereje van.

El kell hinnünk, amit kimondunk. Meg kell, hogy érintsen érzelmileg.

A Gottman házaspár Pár-harc című könyvében olvastam egy statisztikát arról, hogy egy negatív megélés ellensúlyozásához legalább hét pozitív visszajelzés szükséges, erősen érzelmi helyzetekben pedig ez akár húsz is lehet.

Ez alapján felmerül a kérdés:

Lehet-e túl sok a pozitív megerősítés?

Szerintem igen — ha nincs mögötte valódi érzelmi tartalom. Ilyenkor akár ezerszer is kimondhatjuk ugyanazt, nem fog igazán átmenni.

És akkor sem működik, ha a megerősítés irreleváns vagy hiteltelen. Az ilyen visszajelzés egyszerűen nem befogadható.

Ha eljutottál idáig, akkor jár neked a dicséret.

És ha adott neked valamit ez az írás, akkor nekem is jár.